#menekültgyerekek oktatás

Közoktatás MTI

Megdöbbentő adatok: több százezer szíriai gyereknek esélye sincs a tanulásra

A Szíriával szomszédos országokban élő menekült gyerekek több mint negyven százaléka nem jár iskolába a KidsRights szerint. A nemzetközi segélyszervezet kedden ismertetett jelentéséből kiderült, hogy ez a szám emelkedik, és nő a veszélye annak, hogy elvész egy generáció, ami súlyos hatással lenne a nyolcadik éve háború dúlta Szíria újjáépítésére irányuló erőfeszítésekre.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.